top of page

Vendéglista összeállítási segédlet

Az esküvői vendéglista összeállítása sosem kis falat, éppen ezért érdemes a vőlegénynek és a menyasszonynak kellő időt rászentelnie. És hogy miként juttok el a végére? Most 5 pontban segítünk!

1. Sokan már az elején elfelezik gondolatban a maximális létszámot, és a maradék számból próbálnak meg takarékoskodni. Nem túl okos gondolat, hiszen a menyasszony és a vőlegény sem akar fontos személyeket kihagyni a listából, attól függetlenül, hogy éppen hány embert hívhat meg. Először külön-külön írjátok le, kiket szeretnétek meghívni, és csak utána vessétek össze az eredményeket.

2. Senkit sem kötelező meghívni, éppen ezért felesleges bárki miatt is összekapnotok. Elég csak annak meghívót küldeni, akit tényleg teljes szívből szeretnétek viszontlátni. Igenis álljatok ki a döntésetek mellett, mert ez a ti Nagy napotok, és semmi/senki sem teheti tönkre.

3. A rokonok esetében legyetek rugalmasak, ha kicsi a család, akkor nem érdemes kivételezni. Ellenben kiterjedtebb rokonsági körnél egyezzetek meg, hogy hol van a határvonal, ami még mindkettőtök esetében beleférhet a keretbe. Természetesen azokat a rokonokat egyáltalán nem kell csak illendőségből meghívni, akiket utoljára az óvodában láttatok.

4. Jó fejben tartani, hogy a munkahelyi kollégák nem a család részét képzik. Ha nem tudtok választani a kollégák vagy beosztottak közül, akkor valamennyit hívjátok meg a ceremóniára, de a vacsorára csak azokat, akikhez tényleg közel álltok. Sőt, a főnököt sem muszáj meghívni, tessék nyugodtan szelektálni!

5. Ha pedig még mindig lenne kérdéses rokon vagy barát, akkor csak lessétek meg a vendéglista-összeállítási segédletet! Haladjatok végig a kérdéseken, és nem lesz kétséges, kit érdemes meghívnotok és kit nem.


Kit hívjak meg az esküvőnkre?
Kit hívjak meg az esküvőnkre?

Jelenlegi poszt

További tartalom

Keresőcímkék

Kövesd be oldalaimat

bottom of page