top of page

Kiengedett haj, vagy konty legyen az esküvői frizurád?

Az esküvői frizura kiválasztásánál az egyik legsarkalatosabb kérdés szinte mindig az, hogy feltűzött vagy leengedett fazont válasszunk. Ennél a döntésnél, sok szempontot kell szem előtt tartanunk. Ha a hagyományokat vesszük alapul, akkor a leányoknak, akik még nem keltek el, lehet hosszan leengedve a haja, az asszonyoknak pedig fel kell tűznie. Ennek a hagyománynak az oka, hogy a hajat mint csábító eszközt tartották számon, és egy férjes asszonynak nem illet eme ékességével kacérkodni. De ebben a korban a tehetősebb családoknál a lányok haját már nővé cseperedésük kezdetétől kontyba rendezték, hiszen egy szépen kidolgozott konty az ápoltság és a gazdagság szimbóluma is volt, ezeknek a frizuráknak az elkészítése akár órákat is igénybe vehetett, egy átlagember pedig nem tudott akkoriban ennyi időt szánni a megjelenésére.

Az ilyen jellegű hagyományoknak ma már nem sok jelentősége van, de ha nehéz a döntés akkor hagyatkozhatunk erre, és választhatjuk a feltűzött frizurát, vagy ha van rá lehetőségünk, válasszunk olyan hajkompozíciót amit a szertartás után pár mozdulattal akár koszorúslányaink is feltűzhetnek. Így tiszteleghetünk ennek a hagyománynak, amit az idősebb vendégek biztosan értékelni fognak. Egy másik nagyon fontos szempont, amit érdemes szem előtt tartanunk, hogy megjelenésünk legyen minél dekoratívabb, figyeljünk rá, hogy pontosan mi is áll nekünk a legjobban. Például egy hosszúkás archoz ne válasszunk magasan a fejtetőre púpozott kontyot, egy kerek pofi esetében pedig ne feszüljön a fej köré a haj. Az évek során szerintem, mind kitapasztaltátok, mi az a frizura amiből katasztrófa lesz és miben hozzátok a legjobb formátokat. Ezt a nagy napon is vegyétek figyelembe. Ha nem tudjátok magatok elé képzelni, hogyan állna egy egy kompozíció, csináljatok akár több próbafrizurát is. Természetesen fontos figyelembe venni az aktuális trendeket. Ennek köszönhetően például azokban a bizonyos 80’as években az esküvőjén is mindenki extra tupírozott és dauerolt hajat viselt, vagy a 2000-es években a nagyon szabályos kőkeményre lakkozott szinte geometrikus formák uralkodtak. A 2019-es esküvői trend, szintén a hétköznapok megjelenését veszi alapul, így az egyik legfontosabb paramétere a frizuráknak, hogy legyen nagyon ápolt és egészséges a haj. Minden frizuránál erre az alapra kell hogy építkezzünk. Így az esküvőt megelőző hónapokban érdemes pakolásokkal és különböző hajkúrákkal ápolnunk hajunkat. Erre az alapra, kiengedett lágy hullámokkal, vagy gyönyörű hatalmas kontyokkal is építkezhetünk. Ha a kontyot választjuk, akkor pedig a már tavaly is nagy reneszánszát élő különböző fonat variációkat is érdemes bele szőni. 2019-ben viszont egy dolog biztos a frizurádban, bármilyen formát is választat, ez pedig a hajdísz. Az élővirágtól kezdve a gyöngyökön át, a csillogó kövekig, is még szuper trendi minden hajékszer.

Jelenlegi poszt

További tartalom

Keresőcímkék

Kövesd be oldalaimat

bottom of page